Néhány napja,
Kézdivásárhelyről felruccantunk baráti találkozóra egy eldugott, a világtól elzárt (ugyanis mindenvezetéket leloptak az oszlopokról, így még internetes kapcsolata sincs) alsó-háromszéki
mesebeli falucskába, Feldobolyba. Bár a hangulat remek volt, rontotta kissé múltunk egyik kiemelkedő építészeti emléke állapotának
látványa: A református templom ma romokban van, s emiatt zárva is.
Életveszélyes… egyetlen remény a nemzeti összefogás, a budapesti segítség…
Nagytiszteletű Albert János a következőket írta Feldobolyról:
„Fedoboly
Sepsiszentgyörgytől 21. Nagyborosnyótól és Zágontól 5-5 km-re, délkeletre, a
Bodzai-hegység északi nyúlványának oldalán, mesebeli szurdokban a
Háromszéki-medence délkeleti szélén, Sepsi-és Orbaiszék határán meghúzódó
település
Oklevélben
először 1461-ben fordult elő, Doboijl néven. Az 1567es portaösszeírásban
Feldobolj néven. 20 kapuval jegyezték be a települést. A falu nevének eredete
vitatott. (Benkő József szerint a faluban lakó, vész esetén a környékbelieket „egybedobolö”
dobosok a névadók, míg Kiss Lajos, névetimológus német személynév változatát
véli felfedezni az elnevezésben.)
A
település műemléktemplomának pontos építési adatai nem ismertek. Az alaprajzi
elrendezés nem utal középkori eredetre. viszont a hajó déli oldalán látható
rézsűs faragott, kőből készült ablakkeret-részlet erre enged következtetni.
Mindenképp, egy korábbi templom vagy kápolna 18. században történt
kibővítésének-átépítésének az eredménye lehet a mai.
Ekkor
épülhetett a templom tornya is. A cintermet délről kőfal övezi, bejárati
kapuját barokkos oromfal díszíti. A cinterem északi erődfalát lebontották, és
beépítették a templom északi falát erősítő támfalakba.
A
templomot nem maga az épület. hanem belsejének gazdag, változatos és egyedülálló
kiképzése teszi műkinccsé. A fa-stukkós, festett, népies barokk, leveles-indás
díszítésű síkmennyezetet 1768-ban készítette Szendrei József.
A
18. század végéig sorra elkészültek: az élszedett oszlopokon álló, kazettákra
tagolt mellvédű karzatok, a templom piacát övező padok mellvédeinek
indás-virághímes táblái. a faragott-festett szószékkorona. Mindezeket a
"székely husz.reg.beli huszárkapitány pávai Mátyás Sámuel Úr"
készíttette.
Az
1782-ben készült faragott-festett papi szék, Jákó János és neje Vas Ilona buzgó
ajándéka".
A
torony két harangja közül a nagyot 1693-ban, a kicsit 1843-ban öntötték…”
A
minap ott jártamkor felkerestem a Nagytiszteletű Urat, aki elmondta, hogy a
templom immár életveszélyessé vált, s az istentiszteleteket is egy másik helyiségben
tartják. A kézdivásárhelyi mester, Kolonics uram építette orgona is csak dísz,
hiszen bár sípjai ott díszelegnek a gyönyörűen festett házukban, mégsem dicsérhetik
Istent… a pénzhiány és az idő, közösen némították el egykor fenséges hangját. Az
Erdély szerte egyedülálló remekmívű síkmennyezet is segítségért kiállt, hiszen
toldozott foldozott volta nem ad reményt hosszú megmaradására. A fa-stukkók is
már csak ideig-óráig tartják magukat a mennyezeten… 
Kérdésemre,
miszerint van e remény a templom felújítására, arra, hogy a Reformáció 500.
évfordulóján felzúghasson az orgona, s kísérje „Tebenned bíztunk” zsoltárt,
Albert János Nagytiszteletű Uram csak sóhajtott… hiszen a mai világban minden
lehetséges, és annak az ellenkezője is. „Bizakodunk… - mondta - mert beadtunk
egy pályázatot Budapestre, amelyet a kolozsvári püspök is aláírt. Kató Béla, volt
háromszéki – ilyefalvi - lelkészként a szívén viseli a sorsunkat. De a romlás
azért hatalmasodott el ezen a templomon, mert voltak biz’a olyan elöljárók,
akiknek ez nem volt fontos. Noha ez a falu két erdélyi református püspököt és
egy neves gyógyszerészt adott Erdélyországnak… s ha ezzel érveltem, azt
mondották, hogy az már régen volt… Ma reménykedünk, mert az Úr velünk van, s
nem hagyja el az Ő népét.”
E
reménnyel tértem vissza Kézdivásárhelyre én magam is. Hiszen Budapest, a budapesti
kormányhivatalok ma valóban törődnek a múlttal, régi épületeinkkel, s leginkább
a hívő keresztény magyar emberekkel. Mert ha már a templomokba sem tudunk
bemenni félvén a mennyezet leomlásától, a falak instabilitásától, akkor hová is
menjen elcsendesedni a saját szülőföldjén kisebbségben élő keresztyén magyar
ott a keleti határszélen… S hol is hirdesse Isten szent Igéjét a Tiszteletes Úr,
ha nem az erre a célra az ősök által épített templomban?
Remény
tehát van immár, s az ünnep közeledik. Feldoboly pedig várja az anyaország
támogatását, hogy azután együtt ünnepelhessen a felújított templomban
Felső-és Alsó Háromszék, a Magyar Református Egyház, s az egész Krisztust követő
magyar nemzet… felekezeti hovatartozástól függetlenül. Mert ma a legnagyobb
ünnep, ha lehetőség van a keresztény-keresztyén hit gyakorlására és annak
megmaradására… nem csak Háromszéken…
Stoffán
György